MyKi Pet kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: MyKi Pet
Biztonsági gyerekóra és okos nyomkövető kisállatoknak a Telenortól
A MyKi szülők, illetve kisállat-tulajdonosok számára hasznos okoseszközei érhetők el a Telenornál. A kompakt méretű MyKi Touch gyerekórával a szülők biztonságban tudhatják kisiskolás gyermeküket, akinek saját mobilja még nincs, és könnyen tarthatnak kapcsolatot vele, legyen akár az iskolában vagy a játszótéren. A kutyák, macskák nyakörvére feltűzhető MyKi Pet jelez, ha a házikedvenc megszökne, pozíciójának közvetítésével pedig megkönnyíti felkutatását, és még a tréningezést is segíti.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.